Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


mellék szereplők szereplők

2008.06.14

Zac  Efron




Zac Efron 1987. október 17-én született. Zac 11 évesen kezdett el belekóstolni a színészetbe, a szülei figyelembe vették az énektehetségét is így zenetanárhoz járatták. Több mint 90 előadásban játszott a "Gyspy" nevű musicalban. Hamarosan ismert gyerekszínész lett belőle. Több filmben is szerepelt. Amint elkezdett kamaszodni, mégtöbb szerepet kapott, elsősorban híres sorozatokban mint epizódszereplő, ilyen volt többek között a Vészhelyzet vagy a Firefly széria. Zac 2004-ben kapta meg egyik legfontosabb szerepét, Cameront alakította a Mindig nyár (Summerland) című sorozatban. A Summerland 2 mini-évadot ért meg a The WB csatornán, ám arra elegendő volt hogy Zac-ket sokan megszeressék. 2005-ben az ő főszereplésével készült a "Gyerek a nyeregben" című film. 2006 elején mutatták be Amerikában a "High School Musical " (Szerelmes hangjegyek) című filmet, ami minden rekordott megdöntött. A musicalben szereplő dalokból kiadott cd többszörös platina lett, a dalok pedig berobbantak a slágerlistákra. Itt érdemes megemlíteni, hogy ugyan Zac évek óta képzett énekes, ám a dalokat nem ő énekelte hanem Andrew Seely. A cserének az lett az oka, hogy a dalok túl magasak lettek volna Zacnek. Mindenesetre azért pár sort Zac is énekel a dalokon! Maga a film megdöntött számos rekordot, a főszereplők turnézni jártak a musicallal, amiknek a mai napig nagy sikerük van. Zac Efront egyértelműen a High School Musical emelte a sztárok sorába, nem is meglepő hogy a "Gyerek a nyeregben" filmjét csak a musical után mutatták be, mindenhol Zac Efron nevével fémjelezve, így az is sikeres lett. Kenny Ortega a HSM producere sokunk nagy örömére kijelentette hogy 2007. augusztásra elkészül a 2. része a HSM nek, de addig is Zac leforgatja legújabb filmjét - ami szintén musical - az 1988-as Hairspray feldolgozását többek között John Travolta oldalán.
Zac szabadidejében szeret szörfözni, gitározni és zongorázni. A szüleivel és öccsével Dylannel él az otthonában két kiskutya, Dreamer és Puppy valamit a macskája, Simon társaságában.

Filmográfia
Summerland - Mindig nyár (2004) .... Cameron Bale
The Derby Stallion - Gyerek a nyeregben (2005) .... Patrick McCardle
High School Musical - Szerelmes hangjegyek (2006) .... Troy Bolton
Hairspray - Hajlakk (2007) .... Link Larkin
High School Musical 2 - Szerelmes hangjegyek 2 (2007) .... Troy Bolton

Diszkógráfia
2006: High School Musical: The Soundtrack
2007: Hairspray Soundtrack
2007: High School Musical 2: The Soundtrack

 

Vanessa Anne Hudgens

 

Vanessa Anne Hudgens 1988. december 14-én született a kaliforniai Sanilasban.1. reklámjába úgy került be,hogy egyik barátja nem tudta csinálni a reklámot.Vanessa egy keveset modellkedett is,viszont nem ez hozta meg neki a sikert.Vanessa a "Tizenhárom" című 2003-mas filmmel került a "képernyőkre",ami az 1. filmje volt.Utána következett a 2004-es "Thunderbird" című film.
Nessa tehetséges színésznőnek bizonyult ez valószínű azért lehetett mert Vanessa szeret "cselekedni" miközben táncol és énekel.A lány színházi musicalekben szerepelt.
Színházi szerepei:
-Evita
-The Music Man
-Cinderella (Hamupipőke)
-Damn Yankees
-The Wizard Oz (Óz a nagy varázsló)
-The King & I

Vanessa feltűnt még sorozatok egy egy epizódjában is.A legnagyobb sikert viszont a 2006-os Disney Channel eredeti filme,a High Scool Musical(Szerelmes hangjegyek) hozta számára.A filmben Gabriella Montez szerepét játsza,egy olyan diáklányét,akinek le kell győznie félelmét a színpadon.A film annyira sikeres lett,hogy még ebben az évben (2007) leforgatják a következő részét,sőt 2008-ra várható a 3. rész!
A film és a film zenéje nagy sikert hozott a lánynak,de Nessa többet akart,így azonnal stúdióba mennt első debütáló albumának felvételére ( Vanessa Hudgens - V /2007/ ) amin mindenféle műfajú slágerek vannak pl.: R&B,pop,rock,elektronikus.
Vanessára a legnagyobb zenei hatást Celine Dion és Alicia Keys "tette".
Vanessa nagy tehetségnek bizonyul,így számíthatunk rá a közel jövőben is.

Egyéb:
-Van egy Shadow nevű kutyája,halai,és egy nyula,és még van 3 teknőse.
-Származása amerikai indián és ír apai ágról,anyai ágról meg fülöp-szigeteki,spanyol, valamint kínai.
-Az 1. díjátadó amin volt:58th Annual Creative Arts Emmy Awards
-Sztár barátői közé tartozik Ashley Tisdale és Miley Cyrus.
-Szereti a Frankie B farmereket.

Vanessa kedvenc...:
színe: piros
autója: Porsce Carrera GT
zenei stílusa: rock
sztárjai:Celin Dion,Alicia Keys,Beyonce,Mariah Carey
sportja: vásárlás
állat: gepárd
évszak: nyár
étel: sushi , csoki
dala a HSMből: Get cha Head in the game

Magánélet:
Vanessa 2006-ban jött össze Zac Efronnal a HSM forgatása közben.
Azóta is járnak.

 Filmógráfia
Still Standing(2002) /sorozat
-Robbery Homicide Division(2002) /sorozat
-Thirteen(2003)
-The Brothers Garcia(2003) /sorozat
-Thunderbirds(2004)
-Quintuplets(2005) /sorozat
-High School Musical(2006)
-Drake & Josh(2006) /sorozat
-The Suite Lofe of Zack & Cody(2006) /sorozat
-High Scool Musical 2 (2007)

2008-ban várható: High Scool Musical 3

Diszkógráfia
Filmzenék

-High Scool Musical Soundtracks (2006)
-High Scool Musical Soundtracks 2 (2007)

Saját album

- V (2007)

Más számok

-"Colors of the Wind" /DisneyMania, Vol.5 -ból
-"Still There for Me" /duett Corbin Bleuval az "Another Side"-ból, Bleu debütáló albumáról
-"Home" (Beauty and the Beast)

 Projektei:
 Identified
Hollywood Records
Állás: Elkészűlve
Kiadás: június 24, 2008

 High School Musical 3
Walt Disney
Szerep: Gabriella Montez
Állás: még forgatják
Premier: 18 október 2008

 Will
Goldsmith Thomas
Kiadás: 2009
Szerep: Sam
Állás: még forgatják

 Neutrogena Reklámok
New Spokesmodel
Aláirta: 2007
Hivatalos Oldal

 Red by Marc Ecko
New Image Model
Aláirta: 2007
Videó

 High School Musical 2
Walt Disney
Premier: 2007. augusztus 17
Amazon | B&N | Hivatalos oldal

 

Ashley Tisdale

 

Ashley Michelle Tisdale Monmouth Countryban,New Jerseyben 1985 júl. 2-án született.Anyja Lisa Morris, apja Mike Tisdale.Az öregebb nővére, Jennifer Tisdale, szintén színésznő. Az anyai nagyapja Arnold Morris, a Ginsu Knives fejlesztője.A nagyapján keresztül szintén rokonságban áll Ron Popeil üzletemberrel.
Ashleynek van egy maltipoo kutyája, akit elnevezett Blondie-nak.Ash a zsidó anyja oldalán zsidónak tekinti magát.Ashleyt felfedezte Bill Perlman, aki az aktuális menedzsere South Shores Mallnak.Ekkor Ashley még csak 3 éves volt.
Elkezdett színészkedni miközben "megjelent" a Gypsy színpadi produkciójaiban: A Musical Fable és The Sound Music Monmouth megye zsidó Community Centerénél.
Ash az 1990-es évek folyamán úgy 2000 környékén, öbb televíziós szerepben is játszott.A 2005-ös év elején vált ismertté Maddie Fitzpatrickként a "Zack &Cody" -ban a tinik közönségnek.A legnagyobb sikert viszont a 2006-os High Scool Musical hozta neki.Ash énektudása ebben a filmben kamatozott.
2007-ben Ash kolléganőjéhez egyben barátnőjéhez (Vanessa Hudgens) hasonlóan kiadott egy szóló lemezt "Headstrong" címmel.
Ashley ha nem színészkedik akkor szeret énekelni barátaival is.
Ash nővérével Jenniferrel lakik.

Ashley kedvenc..:
színe: rózsazsín
étele: pizza, sushi
színésznője: Brittany Murphy, Julia Roberts
színésze: Jhonny Depp, Leonardo DiCaprio
időtöltése: vásárlás
rajzfilmje: Pán Péter /szereplő: Csingilig/
(egyik) ruhamárkája: Diesel
dala a HSM-ból: Breakin' Free

 

Filmógráfia
Filmek

-Whisper of the Heart(1995) {szinkronhang}
-A Bug's Life(1998) {szinkronhang}
-Nathan's Choice(2001)
-Donnie Darko(2001)
-The Mayor of Oyster Bay(2002)
-High School Musical(2006)
-High School Musical 2 (2007)

2008-ra várható:
-Picture This (pre production)
-High School Musical 3

Sorozatok,showk,műsorok

-Smart Guy(1997)
-7th Heaven(1997)
-Beverly Hills 90210(2000)
-The Amanda Show(2000)
-Movie Stars(2000)
-The Geena Davis Show(2000)
-Boston Public(2000)
-Bette(2001)
-Once and Again(2001)
-Kate Brasher(2001)
-Charmed /egy rész (2001)
-The Hughleys /3 rész (2002)
-Malcolm in the Middle(2002)
-Strong Medicine(2003)
-Grounded for Life(2003)
-George Lopez(2003)
-Still Standing(2003)
-The Suite Life of Zack & Cody(2005)
-Disney Channel Games 2006 (2006)
-Hannah Montana /egy rész (2006)
-Total Request Live /TRL/ Miley Cyrussal
-The Tonight Show with Jay Leno /show
-Disney Channel Games 2007 (2007)
-Total Request Live /TRL/ (2007)
-Regis and Kelly(2007)
-Good Morning America /show (2007)
-Phineas and Ferb(2007)
-The Life of Eddie(2007)
-Late Night With Conan O'Brien(2007) /show
-Kim Possible(2007)
-Punk'd /műsor (2007)

 

Diszkógráfia
Filmzenék

-High Scool Musical Soundtracks(2006)
-The Little Mermaid 2006 Special Edition Soundtrack(2006)
-What Time Is It? - Single(2007)
-High Scool Musical 2 Soundtracks(2007)

Saját album

-Headstrong(2007)

Más számok

-"Some Day My Prince Will Come"
(ft. Drew Seeley) DisneyMania, Vol. 4
-"A Dream Is A Wish"
(with Disney Channel Circle of Stars) DisneyMania, Vol. 4

 

 

Monique Coleman

 

 

 1980.november 13.-án született Orangeburgban,South Carolinában.Bár az iagzi sikert a HSM(High School Musical-Taylor McKessie) hozta meg neki,előtte is színészkedett.Játszott 17(!!!)
színdarabban,és a Dancing with Stars-ban is szerepelt,méghozzá igen szépen.(ez már a HSM után volt)
Pontszámai:
Hét Tánctípus Pont Szám címe+Előadó
(Max.30)
1 Foxtrot 19 "Baby Love" Diana Ross
2 Mambo 26 "Bop to the Top" Ashley Tisdale and Lucas Grabeel
3 Jive 27 "The Heat is on" Glenn Frey
4 Waltz 24 "If I Were a Painting" Kenny Rogers
5 Rumba 27 "So Nice" Bebel Gilberto
6 Samba 23 "ABC" Jackson 5 [9]
7 Quickstep 27 "Luck be a Lady" Frank Sinatra
7 Paso Doble 27 "The Reflex" Duran Duran
8 Tango 24 "Somebody's Watching Me" Royal Gigolos
8 Cha-cha-cha 29 "Ghostbusters" Ray Parker Jr.

Filmógráfia
2008 High School Musical 3 Taylor McKessie
2007 High School Musical 2 Taylor McKessie
2007 Online Jessie
2006 Dancing With the Stars Önmaga
2006 The View Guest Co-Host
2006 High School Musical Taylor McKessie
2006 Disney Channel Games Önmaga
2005-present The Suite Life of Zack & Cody Mary-Margeret
2005 The Reading Room Leesha
2003?2005 Boston Public Molly
2005 Veronica Mars Gabriel Pollard
2004 Malcolm in the Middle Andrea
2004 Married to the Kellys waitress
2004 10-8: Officers on Duty Maya Barnes
2004 Gilmore Girls Andy
2003 Strong Medicine Tanya
1997 The Ditchdigger's Daughters Fiatal Donna
1995 Mother of the River Dofimae

Diszkógráfia
HSM 2 Soundtrack
(Amikben ő is énekel:What time is it?,Work this out,Everyday,All for one)
Disney Channel Holiday
(Amiben ő is énekel:Christmas Vacation)

 

Lucas Grabeel

 

születési név   becenév
 Lucas Stephen Grabeel    Mr. Go-Get-Em, Gramps
születési idő   névnap
 1984. november 23.    szeptember 18.
születési hely   csillagjegy
 Springfield, Missouri, USA    nyilas
foglalkozás   magasság
 színész    178 cm
családi állapot   szemszín
 hajadon, nincs gyerek     kék
partner   hajszín
     szőke
 
 

 

Olesya Rulin

 

születési név   becenév
 Olesya Rulin    
születési idő   névnap
 1986. március 17.    
születési hely   csillagjegy
 Moscow, Russia    Halak
foglalkozás   magasság
 színésznő    150 cm
családi állapot   szemszín
     kék
partner   hajszín
     barna

Filmográfia
2007 - Szerelmes hangjegyek 2. (High School Musical 2)
Kelsi Nielson

--------------------------------------------------------------------------------

2006 - Szerelmes hangjegyek (High School Musical)
Kelsi Nielsen

--------------------------------------------------------------------------------

2004 - Rémségek könyve 3. - Véres kor (Urban Legends - Bloody Mary)
Mindy

--------------------------------------------------------------------------------

2001 - Drágám, mi is kölykök lettünk (The Poof Point)
Annie